Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor
2017. december 7.

Bridzsmánia rejtvénybajnokság 14. feladvány – megfejtéssel

A sorozat utolsó előtti feladványa. Beküldési határidő: 2017. december 13., szerda. A megfejtéseket a nagyivangKUKACgmail.com emailcímre várjuk, vagy a szerzőnek lehet elküldeni a Facebookon. A rejtvénybajnokság utolsó darabja jövő csütörtökön jelenik meg. Az összetett díjazása: az első helyezett ingyen vehet részt a VI. Budaörsi Bridzsünnepen december 30-án, a második Szilágyi Kinga által készített meglepetésajándékot nyer, a szerző pedig felajánlotta Bridzsmánia című könyvének egy-egy példányát a harmadiknak és a leglelkesebb feladványmegoldónak. További nyereményfelajánlásokat mi és nyilván a játékosok is örömmel veszünk.
Gulyás Dániel
2017. december 6.

Erős treff, erős pár: bajnoki arany – Interjú Szalka Tamással

Szalka Tamás új partnerrel és megújult Galimmal lett első a csapatbajnokságban, ráadásul Czímer Csabával a cross-IMP-értékelés szerint a legjobbak voltak a mezőnyben. Beszélgetésünkből kiderül, miért mentek szét Kemény Györggyel a budapesti Európa-bajnokság után egy évvel, és az is, hogy szerinte miért hatásos mans-bellben a gyenge erős treff.
Nagyiván Gábor
2017. november 30.

Bridzsmánia rejtvénybajnokság 13. feladvány – megfejtéssel

Beküldési határidő: 2017. december 6., szerda. A megfejtéseket a nagyivangKUKACgmail.com emailcímre várjuk, vagy a szerzőnek lehet elküldeni a Facebookon. A rejtvénybajnokság az év végi ünnepek előtt zárul, az összetett díjazása: az első helyezett ingyen vehet részt a VI. Budaörsi Bridzsünnepen december 30-án, a második Szilágyi Kinga által készített meglepetésajándékot nyer, a szerző pedig felajánlotta Bridzsmánia című könyvének egy-egy példányát a harmadiknak és a leglelkesebb feladványmegoldónak. További nyereményfelajánlásokat mi és nyilván a játékosok is örömmel veszünk.
Gulyás Dániel, Ráduly Csaba, B
2017. november 23.

Őszi levelek – csapatbajnokság 2017 11. forduló

Véget ért a közép-magyarországi csapatbajnokság. Röviden visszatekintünk az utolsó fordulóra, valamint az egész szezonra is, főleg az I/A-ra fókuszálva.
Nagyiván Gábor
2017. november 23.

Bridzsmánia rejtvénybajnokság 12. feladvány – megfejtéssel

Beküldési határidő: 2017. november 29., szerda. A megfejtéseket a nagyivangKUKACgmail.com emailcímre várjuk, vagy a szerzőnek lehet elküldeni a Facebookon. A rejtvénybajnokság az év végi ünnepek előtt zárul, az összetett díjazása: az első helyezett ingyen vehet részt a VI. Budaörsi Bridzsünnepen december 30-án, a második Szilágyi Kinga által készített meglepetésajándékot nyer, a szerző pedig felajánlotta Bridzsmánia című könyvének egy-egy példányát a harmadiknak és a leglelkesebb feladványmegoldónak. További nyereményfelajánlásokat mi és nyilván a játékosok is örömmel veszünk.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel, R
2017. november 17.

Őszi levelek – csapatbajnokság 2017 10. forduló

Az utolsó játékhét következik a csapatbajnokságban, aztán kezdődik az MP-párosbajnokság. A legtöbb fontos pozícióért folyó harc a legvégén fog eldőlni, az I/A-ban például még öt csapatnak van matematikai sansza a győzelemre, a dobogóra pedig heten pályáznak reális eséllyel.
Nagyiván Gábor
2017. november 16.

Bridzsmánia rejtvénybajnokság 11. feladvány – megfejtéssel

Beküldési határidő: 2017. november 22., szerda. A megfejtéseket a nagyivangKUKACgmail.com emailcímre várjuk, vagy a szerzőnek lehet elküldeni a Facebookon. A rejtvénybajnokság az év végi ünnepek előtt zárul, az összetett díjazása: az első helyezett ingyen vehet részt a VI. Budaörsi Bridzsünnepen december 30-án, a második Szilágyi Kinga által készített meglepetésajándékot nyer, a szerző pedig felajánlotta Bridzsmánia című könyvének egy példányát a leglelkesebb feladványmegoldónak. További nyereményfelajánlásokat mi és nyilván a játékosok is örömmel veszünk.
Gulyás Dániel
2017. november 13.

A hollandoké az Európai Bajnokok Kupája

Szombaton véget ért az Európai Bajnokok Kupája. Némi meglepetésre nem jutott a négy közé sem a monacói, sem az olasz bajnok (utóbbiaknál a sokunk által jól ismert Pauncz Péterrel), ők végül a kisdöntőben, azaz az ötödik helyért küzdöttek, és Monaco szerezte meg a győzelmet. A döntőben a holland és a norvég bajnok csapott össze, és igen alacsony pontforgalom mellett az előbbi nyert.
Gulyás Dániel
2017. november 10.

Európai Bajnokok Kupája, Riga

Csütörtökön megkezdődött a 16. Európai Bajnokok Kupája Rigában, az esemény szombatig tart. Ez a verseny más sportágak Bajnokok Ligájának felel meg, azonban a részvétel korlátozott: azon 10 ország bajnokait hívják meg, akik a legutóbbi Európa-bajnokságon az első tízben végeztek – talán emlékezetes peches végjátékkal a magyar csapat legutóbb az amúgy nagyon szép 11. helyet szerezte meg Budapesten az Eb-n, így erről is lemaradtunk. További résztvevő csapat a címvédő, valamint a házigazda is indíthatja bajnokát, így 12 tagú a mezőny. (Bár kicsit nehezen érthető, hogy a válogatottak eredményessége miként értékmérője egy bajnokcsapatnak, amelyben akár külföldiek is játszhatnak, de ez a szabály, el kell fogadni.)
Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K
2017. november 9.

Őszi levelek – csapatbajnokság 2017 9. forduló

Közeledik a bajnokság vége, már csak két forduló van hátra! Az izgalmak tehát fokozódnak, de lássuk, mi történt az elmúlt héten, illetve hogyan alakulhat majd a jövő hét!